Kiesett az olasz kupából a Napoli

napoli kiesett a cremonese ellen

Tegnap este a Napoli együttese kiesett az olasz kupából, miután a rendes játékidőben 2-2-es döntetlent játszott, és végül a Cremonese együttese tizenegyespárbajban legyőzte őket.

Hirdetések

Sima hazai sikert vártak a szurkolók

A szurkolók természetesen egyértelmű hazai győzelmet vártak, már csak annak tekintetében is, hogy a csapatuk múlt héten 5-1-re megverte a Juventust. Így a bajnokságban gyengélkedő Cremonese kisebb falatnak tűnt.

Google_news_logo

Ám úgy tűnt Spalletti túlrotálta a keretét, és nem tudtak megbirkózni a feladattal.

Hirdetések

A 18. percben Charles Pickel szerezte meg a vezetést a vendégeknek, majd a 33. percben Juan Jesus révén sikerült egyenlítenie a Napolinak. Három perccel később Giovanni Simeone szerezte meg a vezetést a nápolyiaknak.

A második félidőben az edzők kihasználták az 5-5 cserelehetőségeit, így próbálták meg frissíteni a játékosokat. A 87. percben azonban jött a hideg zuhany. Felix Afena-Gyan egyenlítette ki a mérkőzést, és így jöhetett a hosszabbítás.

Spalletti becserélte Victor Osimhent is, ám már ő sem tudott gólt szerezni a hosszabbításban. A tizenegyespárbaj következett, ahol Politani, Simeone és Zielinski is betalált, majd Lobotka hagyta ki 11-esét. A nápolyiak utolsó büntetőjét Victor Osimhen értékesítette, ám ez már nem volt elég, mert a vendégek mind az öt büntetőt belőtték.

A Napoli most már készülhet a Salernitana elleni hétvégi bajnokira, amely talán fontosabb értéket képvisel a szemükben. 32 év után lehet bajnok a nápolyi csapat, így érhetőek a prioritások.

Videó összefoglaló

Ez is érdekelhet:

Borítókép forrás: AfricaPredict.com Twitter

Hirdetések
NewsPortal

NewsPortal

A NewsPortal igyekszik izgalmas témákkal szórakoztatni olvasóit. A portál mindazonáltal elfogad cikkeket különböző szerzőktől is. Olvass minket továbbra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .